1. nap: Túránk Norvégiába egy pénteki napon indult Ferihegy 1-rõl, honnan máshonnan?! A repülésrõl nem dumálok sokat, jómagam elõször repültem és nagyon tetszett. Aki már repült az úgyis tudja mirõl beszélek, aki meg még nem, az próbálja ki hamarost! Megérkeztünk Koppenhagán keresztül Oslóba, ahol a kiszállás után elõször is 3.5 órát csak azzal töltöttünk, hogy a sok cuccunkat felpakoljuk a bringákra. 4 fiú 3 MTB-al és én a versenyemmel (emiatt még szívok majd késobb sokat). Aláírattunk az ottani SAS irodával 2 papírt, melyen elismerték, hogy megsérült (szinte észrevehetetlenül) egy-két cucc, melyek helyett másnap Oslóban a leges legdrágább cuccokat vettük egy sportboltban, amit az SAS szó nélkül ki is fizetett. Jó biznisz volt. Éjjel a reptértõl 500m-re aludtunk, mert foggalmunk sem volt éjfélkor, hogy merre van a város. Másnap reggel vettük csak észre, hogy a tengerparton vertünk tábort, sátrat nem, csak hálózsákban aludtunk a szabad ég alatt. Hát igen, akkor még jó idõ volt, ez késõbb szintén változott :))
2. nap: Megtekintettük Oslót. Nagyon tiszta, de picike város, mindössze 400.000 lakossal. De szép minden, a kikötõtõl talán kicsit többet vártam volna... Elindulunk észak felé a 4-es úton, meg-megállva mindenütt. Még szokni kell mindent, én egyedül el sem tudok indulni, csak ha betolnak, annyira labilis a verseny bringa megpakolva 30 kiló cuccal. Nem ajánlom senkinek! Emberek segítõkészen útbaigazítanak, még a WC-s néni is úgy beszél angolul, mintha Londonban járt volna suliba. Ha meghalljak, hogy Nordkappra megyünk, hüledeznek, sokan nem is tudják milyen messze van, csak azt hogy az már a világ vége :)) Az idõ meleg, ideális, mert süt a nap, úgy 16 fok van, de éjjel irtó hideg van, max 1-2 fok. Egy játszótéren alszunk egy kis faluban, egyikõnk vacsora helyett hány a bokorban, a repulõi kajától, hehe...
3. nap: A mai cél Lillehammer, ami 120 km-re van. Átlagban 105 km-t kell tekerjünk, hogy betartsuk a tervet, tegnap csak 75 sikerült... Jó erõben vagyunk (még!), 30-al tépünk dombon fel és le. Este már sötétedik, mikor végre megérkezünk és az elsõ amit látunk Lillehammerbõl, az egy nagy McDonald's. Nincs vita, ide be KELL menni! Ketten bemegyünk, a másik kettõ meg beáll a McDrive részbe, hátha ott kisebb a sor. Nem volt kisebb, de mikor a Meki dolgozói meglátják õket szakadtan, izzadtan, mocskosan, lucskosan a Drive-ban, úgy elkezdenek röhögni, hogy 10 percig abba sem hagyják. A két menü természetesen ingyen van, olyan jót szórakoztak a látványon :)))) Bemegyünk a kempingbe, ami nem is túl drága (Nyugat-Európához képest, na), de csak késõn jövünk rá, hogy mindenen = mosógép, zuhany pénzdobaló egység van. Vagyis 3 perc zuhany 5 Norveg koronádba kerül! Naná, hogy ketten is megzuhanyoztunk 3 perc alatt! :)
4-5. nap: Megnézzük Lillehammert, csakhogy nincs mit nézni. Semmi nincs benne, van vagy 24.000 lakosa, még egy szép temploma sincsen. Megyünk is tovább. A táj még mindig dombos, az idõ mindíg szép. Ma van az elsõ igazi emelkedõ, 180m-rõl 1025m-re kell felmennünk 100 km alatt. De a java csak az utolsó 20 km-en van! A jutalom viszont kárpótol: felértunk egy fennsíkra, ami egy nagy vízválasztó és ahonnan látszanak a környezõ havas csúcsok. Mindenhonnan indulnak folyók szerte szét. Trondheimig mindenképpen ez a legszebb hely. Ja igen, ekkor kezdek el nagyon szarul lenni, fáj a fejem, torkom, tüdõm és lázam van. Még jó, hogy a fennsík után 50 km csak lejtõ van, amit alig több mint 1 óra alatt teszünk meg, jó átlag, nem?
7. nap: Elérkezünk Trondheimbe. A régi fõváros kulturálisan mindenképpen gazdagabb Oslonál, van székesegyház, szép kikötõ, stb.. A tengerparton alszunk, sátor nélkül. Vacsora kenyér és felvágott, konzervet nem tudunk csinálni, mert elfelejtettünk "tankolni" a benzinfõzõnek és lusták vagyunk ezért visszatekerni.
8. nap: Eldontom, hogy nekem mindenkeppen orvosra van
szuksegem, mert nagyon beteg vagyok es nem
javulsemmit. A tobbiek viszont nem varnak ram, ezert elvalunk azzal
a tervvel, hogy majd vonattal utanuk
megyek,talalkozo 166 km-el odebb, 1 nappal kesobb Grong-ban. [Csak
kesobb derul ki, hogy elneztem a
terkepet es ez a szakasz nem 166 hanem 209 km - ezert utana majdnem
meglincselnek :))] Igy reggel
bemegyek, kideritem az orvos cimet, megkeresem, elmagyarazom a novernek
tort angolsaggal a bajomat, csinal
velem nehany tesztet, kijelenti, hogy "csak" egy kis virus, ellenszer=turelem
es ker 40 koronat. Erre
lobogtatom a biztositasomat, amin van egy Pesti telefonszam, ahol visszaigenyelheti
a penzt. Erre o jot rohog,
mivel a telefon Pestre dragabb mint a kezeles maga, es azt mondja "It
was a gift of the house" es meg
mosolygott is :)) A vonat elkepesztoen draga, ugy 2-3x annyi mint mashol
Ny-Europaban, nemzetkozi diak
igazolvanyt nem fogadjak el... Kitekerek hat a varosbol es letelepszem
egy nagy benzinkutnal es megkerdezek
minden kisbuszt es kamiont, hogy nem vinne el egy darabig. A kamion
soforok is MIND kifogastalanul
beszelnek angolul (!), de fel nem vesz egyik sem :(( 4 ora stoppolas
utan elvisz egy kisbusz, de mindossze 60
km-rel odebb, ahol nincs semmi, meg falu sem. Este 23 ora van, dog
sotet, a haverjaim meg ugy 130 km-el
elottem vannak... Eltekerek 30 km-t es ejfelre megerkezek a kovetkezo
varosba, Steinkjer-be, ahol van egy
ejjel-nappali Shell, ahonnan akarok tovabbstoppolni. Ejjel viszont
nem mennek a kamionok, satorvereshez tul
faradt vagyok, a Shell melleti jatszoteren az ut szelen kivagom a halozskomat
es rogton alszom.
9. nap: Reggel bevasarolok a varosban, visszamegyek a
Shell-hez es az elso kisbusz, amely megall, azonnal
felvesz es mondja, hogy elvisz 15 merfoldet. Gondolom, eleg keves,
de tobb mint a semmi. Utkozben jut
tudomasomra, hogy o norveg merfoldre gondolt, ami 10 km, vagyis 150
km-t visz el! Juhhe! Ugy tapossa a
pedalt, mint egy orult, utkozben raadasul csorog a telefonja (itt mindenkinek
van, a lakossag 25%-anak, vagyis
minden felnottnek es a gyerekek nagy reszenek IS !) es kiderul, hogy
tovabb kell mennie. Delutan kirak 280
km-re Steinkjer-tol, vagyis ugy 2 nappal megeloztem a tarsaimat, hehe.
Csak ok ezt meg nem tudjak... A falu
neve Mosjoen es vegre ingyen van a melegviz a kempingben. Most furdok
masodszor, sot, ruhakat is mosok.
Szaritas nem gond, itt a sarkkortol 150 km-re meg mindig 30 fok van,
hihetetlen. A falu felett pedig havas
csucsok.
10-12. nap: Eltekerek Mo i Ranaba, ami a kornyeken nagy
varosnak szamit. Elotte van egy 500 m-es hegy,
ami nekem 5000 m magasnak tunik, mert 11-12%-os emelkedo visz fel.
Viszont a lejto kegyetlen, 78 km-h val
dongetek lefele, 200%-os adrenalin szint!! Estere erek csak Mo i Rana-ba
es naplemente utan tekerni igencsak
kemeny dolog, mert 1 pillanat alatt 5 fokot hul a levego, ha nincs
nap. Meg jo, hogy a kempingebn ingyen
villanyrezso van, mert a benzinfozo a haverjaimnal maradt, de igy tudok
enni finom Globusz konzervet es
Maggi levest (ez itt a reklam helye :)). Itt ket teljes napot doglok
es szervezetem kigyogyul a betegsegbol,
bevarom a tobbieket, akik a masodik nap megjonnek. Tudjak, hogy itt
varok rajuk, mert Hungary Direct-tel
hazatelefonaltam, uzenetet hagytam a szuleimnel es a tobbiek is telefonaltak
nekik. Annyit pofaztam Hungary
Directtel, hogy a telefonos csaj mar megismerte a hangomat :)) Este
a kempingben megismerkedek egy
csavoval a Spitzbergakrol (a sok Uj-Zelandi turistatol eltekintve)
es olyanokat mesel, hogy majd befosok. Hat
oda el kell menni! Jegesmedvek, renszarvasok, orok sotetseg vagy orok
feny, allando ho, csodalatos lehet. Az
mar tenyleg Eszaki Sark....
13. nap: Ujra egyutt a csapat, es pont ma fogunk athaladni
a sarkkoron. Ez biztos valamilyen buvos hatar, mert
mihelyt atlepjuk, elkezd zuhogni az eso. Estefele, joval 100 km-en
felul, mikor mar 5 oraja csak esoben
tekerunk es atazott mindenkunk, meg kompozunk egyet a fjord masik oldalara
es megszarogatjuk
esokabatainkat. Gore-Tex ide vagy oda, szarra azunk mindenestul, de
alsogatyaig. A komp kitesz a senki
foldjen, falu meg jo 20 km, de mar tok sotet, eronk semmi es at vagyunk
azva. Satraink is nedvesek, halozsak
sem tok szaraz... Talalunk egy hazikot "WC" feirattal. Nade ez nem
csak WC, hanem 2 klotyo, sok papirral,
szappannal, meleg vizzel, tiszta tukorrel (de megijedtem a latvanytol!)
es egy nagyszobaval, amiben asztal,
szekek es futotest is van!! Nem hiszunk a szemunknek, a kuszobot csokolgatjuk
es pillanatok alatt elfoglaljuk a
varotermet. Hamar befutunk es reggelre minden szaraz, aminek nincs
sok jelentosege, mert masnap meg midig
zuhog. Irto jot alszunk...mindenki hulla faradt.
14. nap: Ez is azon napok egyike, mikor mar reggel faj
mindenem, izmaim, seggem, kezeim, karjaim, stb. Es
az eso meg mindig esik. A gyonyoru tajat sem elvezzuk igazan igy, pedig
itt mar jo nagy hegyek vannak. Jo
par alaguton megyunk at, a leghosszabb 7800m! Ezen azert jo 40 percet
megy az ember, kozben dudalnak ra
kamionok es mas jo emberek, mert hat abszolut tilos a bringazas alagutban.
Van bringas ut is, ami elkeruli, de
az sokkal hosszabb, hehe. Utkozben a Svartissen gleccser mellett megyunk
el, amely allitolag az egyetlen
gleccser Europaban, ami a tengerbe er. Sajnos most a nyar miatt nem
teszi ezt, de akkor is lenyugozo latvany a
fjord oldalaban. A tunnel egyebkent egy kulon mufaj: konvojban megyunk,
mert keves lampank van. En
megyek elol es vilagitok, hogy a. en lassam az utat es b. az autok
lassanak minket szembol. A tobbiek vakon
kovetnek. A tunnel olyan mint egy barlang, hisz a hegy gyomran megy
at. Hofok: 1-2 fok Celsius,
paratartalom 100%! Kint esik az eso es eros szel fuj. Esokabataink
ugyan nem aznak be, de sok az emelkedo,
mi nagyon izzadunk, nem parolog semmi a kabatokon keresztul -> ergo
a pulcsikbol csavarni lehet a vizet. Az
esokabatom belulrol ugyan olyan vizes lesz mint kivulrol, mert beleizzadok.
Egy parszaz meteres domb tetejen
mar nem eso van, hanem kodszitalas, olyan alacsonyan vannak a felhok.
Kegyetlen az idojaras.... Reggeltol
estig esik, nehez a terep, csoda, hogy senki sem fazott meg! Este egy
falu hataraban verunk satrat egy tarlon,
mindez eros szelben es szakado esoben es sotetben. Fozunk kis lecsot
a benzinfozon es egy jo teat az utolso
cukrunkkal. Ez mar kellett... Vegul osszerogyunk hulla faradtan, nedvesen
es fazva a satrainkba.
16 nap: Egy kishazat bereltunk es abban aludtunk, viszonylag
olcso volt, de szukseges, hogy kiszarithassuk
nedves cuccainkat. Kell e meg mondanom, hogy meg mindig esik...? A
mai nap a tunnelek napja, osszesen 16
db-on megyunk at. Van mindenfele, egyenes, szerpentines (nem vicc,
kanyargos alagut!), felfele es lefele. A
legjobb, amelyik cerna egyenes es nagyon lejt. Ott rafekszunk a varza,
nem erdkel, hogy a kerek felveri a sarat
a pofankba, de 60-al dongetunk lefele a sotet es nedves alagutban,
ugy hogy egyikonk sem lat semmmit, csak
sotetet. Adrenalin szint ismet 200% korul lehet!! 80 km utan vegleg
atazik mindenunk es keresunk szallast, de
nem talalunk csak rohadt draga Hotel szobat... Elindulunk hat a falubeli
hazak fele, bekereckedni valahova,
ilyet meg ugysem csinaltunk eddig. Az elso haz ugyan nyitva van es
eg a villany, de megis ures... A
masodiknal ajtot nyitnak es angolul is beszelnek (mint mindenhol),
megertik gondunkat, autoval elvezetnek
vissza a holtelhez. Gondoljuk, ez nem nagy segitseg, mert itt mar voltunk,
de a no csak mondja, hogy bizzuk
oda a dolgot. Varunk ra 10 percet, de vegul kijon a recepciorol egy
kulccsal es felvezet egy kozeli dombra. Az
eso meg mindig esik. Ott bevisz egy hazba, amirol eloszor azt sem tudjuk
mi az, mire a no mar reg eltunt,
akkor jovunk ra, hogy ez a falu kulturhaza, nagy szinpaddal, konyhaval
vagy 1000 evoeszkozzel, ruhatarral,
stb. Melegviz ugyan nincs es a boylerhez nem ertunk, de vannak futotestek
es igy ismet kiszaritunk mindent.
Konyha is van, vacsora Chilis bab.
17-18. nap: Meg mindig esik... Este berelt kunyhokban
alszunk, arat lealkusszuk, mert eloszor nagyon draga.
Probalunk stoppolni is, de a kamionok vagy tele vannak a padlasig,
vagy le vannak plombalva (pl..
postateherautok)
19-20. nap: Olyan helyhez ertunk, ahol a foutat egy fjord
vagja kette es csak komppal lehet atmenni, meg sem
lehet kerulni sehogyan sem. Mar elotte is megprobaltunk tobbszor stoppolni,
mert az esos napokon 120 helyett
csak 20-30 km-eket tudtunk tekerni es igy messze a terv mogott kullogtunk.
Csak eleg nehez 4 emberrel es 4
bringaval stoppolni, csak teherautok johetnek szamitasba. De azok mind
tele voltak vagy le voltak plombalva.
A kompnal viszont mindenkinek meg kell allnia, nem ugy mint egy benzinkutnal,
ahol eddig probalkoztunk.
Szallasunktol 50 km-re volt az a fene komp, kozben tobb dombbal es
egy 550m-es heggyel. Vegig esett az eso,
kiveve a hago tetejen, ahol kodszitalas volt, mert magaban a felhoben
alltunk. Meg jo, hogy nem volt hideg,
kb. 6-7 fok. Emelkedon annyira izzadsz az esokabat alatt, mintha kint
allnal az eson, szoval tok mindegy. Az
esokabat max nem engedi at a szelet rajtad. Lefele viszont 62- vel
dongetunk, akkor meg lefagysz a bringarol.
Lenyeg az, hogy este 10-re el is ertunk a komphoz, meg mindig szakadt.
5 percen belul talaltunk egy kamiont,
mely ures volt es fel is vett minket - CSODA! Igen am, de csak 1 szemelyt
tudott elvinni, a sorshuzast en
nyertem meg. Az volt megbeszelve, hogy Narvikba visz el engemet, 80
km-el odebb, a tobbiek meg stoppolnak
egy szemelyautot es legkesobb masnap delben a palyaudvaron lesznek,
ahol en majd varni fogom oket. Meg
ugyan nem tudtam, hogyan jutok el odaig, hisz eletemben nem voltam
erre es nem tudtam, hol rak ki a fazon.
Ha nem rogton a pu. elott, akkor erdekesen jutok el odaig egyedul 4
felpakolt bringaval... Atkompoztunk,
elbucsuztunk, egy oraval kesobb en mar Narvikban voltam, pontosabban
Narvik elott 2 km-el - itt raktak ki egy
Shell-nel (mar megint Shell?!). Ott alltam a szakado esoben, 4 bringaval
es a pu. meg 5 km-re volt, de azt sem
tudtam, hol. Az ido: 0:30. Volt egy otletem: mivel minden cuccom csurom
vizes, szallasom ugysincs, ha nem
csinalok valamit, akkor megfagyok reggelig, ezert eldontottem, hogy
egyenkent elviszem a bringakat a pu-hoz,
visszafele meg futok. Nem erdekelt, hogy esik, mar ugyis mindenem vizes
volt, igy meg legalabb mozgasban
vagyok es az ido is eltelik. Ha meg felerek, akkor aludhatok a varoteremben.
5 km bringaval az tiz perc, vissza
futva meg 30 ugyhogy faszan eltelik ezzel az akcioval az ejszaka reggel
meg majdcsak lesz valami. Bementem a
Shell-es faszihoz, hogy megkerjem, hogy addig hadd tegyem be a maradek
3 bringat az o raktaraba, hogy ne
azzanak tovabb, habar annyira mindegy volt mar... Nem ertette az elejen
a dolgot, hogy ejjel fel 1-kor hogyan
kerultem oda a szakado esoben 4 total felcuccolt bringaval, de nagynehezen
elmagyaraztam neki. Erre azt
mondta, hogy neki van egy kocsija, igenam, de te dolgozol, mondtam
en. Igen am, de van egy haverom, aki
tudja vezetni a kocsimat, ellenkezett o. Te vagy a fonok, mondtam neki
meghunyaszkodva :))) Azt mondta,
mig en felmegyek 1 bringaval, addig az o haverja felviszi a maradek
3-at kocsival 2 forduloban. Ezen ne
vesszunk ossze, mondtam en. Elindultam hat a szakado esoben egy ismeretlen
nagyvaros fele ejjel 1 orakor tok
sotetben es sikeresen eltevedtem, de meg idejeben korrigaltam, vegul
fel ora utan meg is talaltam a pu-t. A
harom masik bringa mar ott allt. Nagyon jo fejek ezek a norvegok! Hat
oke, ez eddig meglenne, most ugyan
mar fel 2 van, meg mindig esik, most meg vizesebb vagyok, meg mindig
nem tudom hol alszom, van 4
bringam es 5 km-el odebb vagyok. A varoterem ajtajan nagybetukkel a
kovetkezo all: "0-6 closed" Hat ez
vicces lesz, gondoltam magamban, mert eleg szarnak talaltam, hogy hajnalig
egy helyben fussak, hogy
elkeruljem a fagyhalalt... Korbejartam az epuletet, hatha megis van
itt valaki es lass csodat, bent ult egy vasutas
es kezelte az ejjeli vonatok valtoit. Bekopogok, excuse me? kerdesemre
biztato How can I help you -val
valaszolt, ugy nezett ki mint egy hajoskapitany abban az uniformisban
arany rojtokkal meg egy halom
plecsnivel :) Mondom a helyzetet, o korantsem volt annyira meglepodve,
biztos mar latott egy par orultet a pu
kornyeken, hehe. Megkerdem, hogy nem e tolhatnam be a bringakat holnap
delig a raktarukba, amit az elobb
lattam, mert nincs hol aludnom, keso van, csurom vizes vagyok, meg
kulonben is ha nem segit rajtam de
azonnal, akkor mindjart sirva fakadok, mert mar 8 napja tekerek az
esoben es tele a tokom ezzel az idojarassal!
Nyugodtan valszolt, hogy kedves uram, ketsegbeesesre semmi ok, a bringakat
betolhatom a raktarba, nekem
meg kinyitja a varotermet - ott megiscsak tobb hely van. Mondtam, egye-
fene, elfogadom :)). A negy
bringarol osszeszedtem egy felig szaraz polifomot (=matrac) meg egy
halozsakot, ami nedvesen is melegit.
Levettem magamrol minden ruhat es 2-6ig egesz jot aludtam. Akkor sajna
kinyitottak a termet es beozonlottek
mindenfele hasonlo agrolszakadt turistak, akik viszont nem voltak ilyen
ugyesek, es kenytelenek voltak a
szabadban aludni, mint meseltek. En nyugodtan fekudtem a varoterem
kellos kozepen, az osszes cuccomat
kiteregetve a padokra, gondolvan, hogy en voltam itt a legeloszor :))
10-kor vegul felkeltem, egyszal
alsogatyaban lecammogtam a ferfiWCbe, a kezszarito automata segitsegevel
megszaritottam egy par cuccot es
megvartam a tobbieket, akik du. 2- re meg is erkeztek, terv szerint.
21. nap: Eldontjuk, hogy feladjuk eredeti tervunket, miszerint
Oslo-Nordkapp-Helsinki uton turazunk.
Narvikban vagyunk es 8 napja elszor nem esik, nem is fog mar tobbet.
Ha tovabbmegyunk eszaknak, akkor
megcsinalhatjuk a tervet, de ha csak egy napot is esik es nem tudunk
120-as napi atlagot tekerni, akkor lekessuk
a repulonket haza. Visszafordulni kesobb mar nem lehet, mert itt Narvikban
van az utolso vonat... Ugy
dontunk, hogy felulunk a vonatra es leutazunk Stockholmba, onnan komppal
at Helsinkibe es onnan haza. 4-bol
ketten rogton elindulnak meg ma, ketten meg maradunk, mert Narvikban
nagyon sok latnivalo van. Hires
csatak voltak itt a 2. Vilaghaboruban es van egy szep hegy a varos
folott, amit meg is maszunk. Tengerszintrol
1280m-re alig 3 ora alatt jutunk fel! (kepek: sok :)) Mivel a turistautat
nem talaljuk, ezert a sipalyan mentunk
fel, ami meg fekete palyanak is eleg durva, hmmm.
22-26. nap: Felszallunk a vonatra es 22 orat utazunk,
tobb mint 1500 km-t, de megis 10:40-kor gurulunk be
Stockholm palyaudavaran, egy perc keses nelkul. Nem hiszem el akkor
sem! Az ut pocsek,aludni nem tudunk,
mert halokocsira nincs penzunk...
Stockholm egy qva jo varos, gyonyoru hazak, utcak, uzletek es olyan
NOK, hujajaj!! Csak kapkodtuk a
fejunket. /Mikor hazajottunk, azert megnyugodtunk, hogy Pestnek sem
kell elbujnia a nemzetkozi
osszehasonlitasban :)))/ Mindent megnezunk, a vidamparkot, a kiralyi
palotat, muzeumokat, stb. Egyik ejjel
egy to partjan alszunk, melyben orult svedek vigan furdenek (van vagy
15 fokos!), masnap ismet kempingben,
mert hat furodni kellene, mielott Helsinkiben felszallunk a repulore.
3. stockholmi nap utan felszallunk a
kompra, melyen minden van: bar, mozi, kaszino, kupleraj, sauna, uszoda,
billiard, salonok, minden! Csak
aludni nem lehet, mert halokabinra itt sincs penzunk, igy hat hajnalig
valami barokban lebzselunk. Az ut 15
orat tart, a legkondi 15 fokra van beallitva es lefagyunk a barszekekrol.
Hajnalban mar csak a Disco megy,
CoCoJumbo a kiraly errefele is :((
27. nap: Helsinkiben villamgyors tajekozodassal megkeressuk
az elso parkot ami a kikoto es a varoskozpont
kozott van, es a legnagyobb fuves teruleten gatlastalanul kivagjuk
a halozsakunkat, sator felveres nelkul azon
nyomban elalszunk. Fel nap alvas utan fozunk magunkan elszor egy levest,
hehe. Aztan latjuk csak, hogy az
Olimpiai park kellos kozepen sikerult letaboroznunk, ami olyan szep
mint a Margit sziget Pesten, csak 10x
akkora. Ebredni "kellemes" disco zenere ebredunk, eszre sem vettuk,
de mikozben aludtunk, vagy 100 no gyult
ossze azon a fuvon, amin mi is fekszunk es elkezdtek aerobicozni. Bele
lehet gondolni, hogy milyen latvany
volt, amint ennyi noi fenek (nem is rosszak!) utemesen mozgott elottunk
- paholyban ultunk, hehe. Nincs
vizunk este a leveshez, elindulok az elso sugaruton, hogy keressek
valami ettermet. Megyek a kis bringas
gatyamban, kb. 6 napja nem mosakodtam, fejemen sisak (mindig rajtam
volt, talan csak ejjel nem), de nem
talaltam semmit, csak valami Holet Intercontinental feliratu "hazat"
(vegulis az Orszaghaz is haz... kabe akkora
volt ez is). Cilinderes uriembertol ekes angolossaggal megkerdeztem,
hogy feltolthetem e kulacsaimat, mire
kezsegesen elmondta, hogy a lift mellett balra vannak a ferfi WC-k.
Hat itt meg a WC deszka is marvanybol
volt, ami qva hideg volt, de annak ellenere nagyon jol esett :))) Fel
ora es alapos mosakodas utan ki is jottem,
az ajtonallonak egy nagy "Thank You"-t odanyogtem es futni akartam,
mert azt hittem, hogy meglincsel, amiert
annyit voltam bent, mikor csak vizet kertem. Ehhelyett kedves "You
are welcome, Sir"-el valaszolt... Ezek a
svedek!!
Itt hadd emlitsek par szot a higeniarol. Utunk 5 hetre volt tervezve,
de senki sem hozott magaval tobb valtast 3-
nal. Nem vicc, 3 polot vittem magammal. Azert csereltem oket :)) Az
a T-Shirt, amiben Ferihegyen landoltam,
az Narvik ota, vagyis 8 napja volt rajtam. Igen am, de elotte mar 5
napot hordtam es utana a csomagom aljan
azott azok kozott a cuccok kozt, amik sosem szaradtak meg. Egy ido
utan elkezdtek peneszedni a ruhak, de
kesobb a mosasban ez mind kijott. Meg Norvegiaban volt olyan, hogy
a boltban en felnyultam az egyik polcra
cukorert es a mellettem allo asszony majdnem elajult. Csak kesobb jottem
ra, hogy valluregem illata csapta meg
szegenyt... pedig akkor csak 3 napja nem furodtunk :)) Egy ido utan
ejjel nem tudtam aludni a sajat szagomtol
es ezert be kellett huzni a halozsakom madzagjat a fejemnel. Azt az
erzest nem lehet leirni, mikor Pesten 1 ora
furdes utan ismet feher polot huztam magamra, ami meg nem volt rajtam
egyszer sem...!
28. nap: Pontosan 4 hettel indulasunk utan felultunk a
Budapesti repulogepre, amit kis hijjan sikerult lekesnunk,
hehe. Termeszetesen kiittuk az osszes Whiskey-t a gepbol, amennyit
a Stewardess csak hozott nekunk, hihi.
Kicsit reszegen, de jo kedvvel erkeztunk meg Ferihegyre. Otthon elso
utunk a zuhany volt :))